Results tagged “1. évad” from PokerStars HU Blog

January 30, 2009 3:49 PM

RPT Szentpétervár: Oroszországból szeretettel

Legyünk őszinték: egy új pókerverseny-sorozat elindítása valamennyire ugrás az ismeretlenbe. Tudod, hogy az állomások vonzóak lesznek, és tudod, hogy a verseny rendezése és a struktúra felülmúlhatatlan lesz. Azt azonban nem tudod, hogy hány játékos megy bele abba, hogy nevezésével ezek után jár.

Amikor a PokerStars a Russian Poker Tour szponzora lett, azzal a meggyőződéssel tette, hogy ez az új versenysorozat a pókeres naptárak népszerű bővítése lesz. Amint a sorozat kezdetét vette ezen a héten Szentpétervárban, bebizonyosodott, hogy ez a magabiztosság helyénvaló volt.

Ivan Demidov

Ivan Demidov: úton a második versenynap felé

A mellékversenyek népes mezőnnyel indultak és a főverseny - ami tegnap, helyi idő szerint este 6-kor kezdődött el - minden elvárást felülmúlt 201 indulójával, akik mind $5,000-t fizettek ki az esélyért, hogy megszerezhetik az első RPT bajnoki címet.

Köztük volt egy sor PokerStars-ról bejutott játékos és a Team PokerStars Pro két tagja is - Vanessa Rousso és a helyi kedvenc, Alex Kravchenko -, valamint a PokerStars által szponzorált orosz Ivan Demidov, aki a 2008-as WSOP főverseny döntő asztalán végzett tavaly novemberben.

A mezőny mérete meglepte a szervezőket, így Thomas Kremser versenyigazgató a verseny kezdetén beleegyezett a tíz résztvevős asztalokba, hogy mindenki elférjen. Még ezt követően is volt néhány cserejátékos, aki abban reménykedett, hogy csatlakozhat a mezőnyhöz.

Mivel a korai vakszinteken rengeteg kiesésnek lehettünk szemtanúi, hamarosan a várakozók is helyet foglalhattak. A korai kiesők között volt az orosz pókerhíresség, Sergey Rybachenko és Alexander Kostritsyn, aki így nem tudta gyarapítani eddigi $1,700,000-os összesített versenynyereményét.

Kravchenko (33,000), Rousso (10,900) és Demidov (38,700) 69 további versenyzővel együtt túlélte a napot, a záráskor chipleader Oleg Suntsov pedig 85,600 zsetonból álló toronnyal térhet vissza, hogy egyre közelebb vezesse a mezőnyt a döntő asztalhoz.

Vanessa Rousso

Vanessa Rousso (balra) élvezi debütálását az RPT-n

Amennyiben beszélsz és olvasol oroszul - vagy akár akkor is, ha nem, viszont szeretsz olyan szavakat bámulni, melyeknek semmi értelme számodra -, megpróbálhatod követni az eseményeket a PokerStars orosz nyelvű blogjában . A nyereménystruktúra itt található (orosz nyelven), a zsetonállást pedig szintén közzé tesszük, amint megkaptuk a hivatalos számokat.

May 29, 2008 2:15 PM

LAPT San Jose: San Josétól Magyarországig

Ma, körülbelül este 6-kor Costa Ricában megnyílt az égbolt, és elkezdett esni. Ha pedig egy esőerdőkkel teli országban esik, akkor nagyon, nagyon, nagyon, nagyon esik.

LAPTCR_FinalTable_0168.jpg

Valahol a fővárosban, San Joséban, a Caliari Country Club legmélyén pókerzsetonok, osztott ászok, bad beat-ek és kiesések szakadtak ránk három napig. Ahogy pedig elérkeztünk az utolsó szakaszhoz, és kint elkezdődött az áradás, a mi saját, LAPT stílusú özönvizünk még csak jelét sem mutatta az enyhülésnek.

Ezt a rengeteg esőcseppet letörölve, a legnagyobb csobbanás ezen a héten San Joséban Valdemar Kwaysser nevéhez fűződik, aki Budapestről jutott el idáig egy PokerStars selejtezőn keresztül, és végül $200-jából majd’ $280,000-t keresett a Latin American Poker Tour második versenyének megnyerésével.

LAPTCR_FinalTable_0211.jpgFelülmúlta az eddigi legnagyobb, $133,634-os nyereményét, amit a PokerStars Sunday Million versenyen kapott 2007 májusában, a remek pókerérzékének, agressziójának, alázatosságának és – a saját bevallása szerint – esetenként a szerencsének köszönhetően.

"Nagyon akartam a győzelmet" – mondta Kwaysser. "Tudom azonban, hogy ma volt egy nagyon szerencsés szakaszom. Steven [Silverman] csapdába csalt. A póker azonban ilyen. Néha tökéletesen játszol, azonban eredmény nélkül. Néha pedig teljesen máshogy jön ki."

A Kwaysser által emlegetett szakaszban valóban rákacsintott a szerencse. Hárman maradtak, és miután 10-5-tel legyőzte Steven Silverman királyait, ismét felülmúlta annak osztott ötös párját – kettesekkel. Mindkét esetben a turnre és a riverre lejött pikk backdoor flöss mentette meg, miután a floppon alulmaradt.

Ezt követően már nem nézett vissza, és sikerült megsemmisítő csapást mérnie Max Steinberg zsetonjaira a heads-up során, amiben segítségére voltak az utolsó leosztásban kapott ászai is.LAPTCR_FinalTable_0201.jpg

Kevesen sajnálnák azonban Kwayssertől ezt a győzelmet, hiszen az első naptól kezdve rettenetes erőt képviselt az asztaloknál, és a döntő asztalig egy olyan mezőnyt utasított maga mögé, melyben jelen voltak a Team PokerStars Pro tagjai is, mint Daniel Negreanu, Humberto Brenes, Isabelle Mercier, Andre Akkari és Victor Ramdin.

Kétségkívül ő volt az egyik legagresszívabb játékos a versenyen, a döntő pedig bámulatosan kemény játékot hozott.

LAPTCR_FinalTable_0159.jpgKérdezd meg erről Steven Thompsont, a PokerStars-ról bejutott játékost, aki a rendező ország reményeit hordozta!

LAPTCR_FinalTable_0155.jpgA nap első leosztásában preflop all-in ment, amit Steven Silverman meg is adott. Thompson jól állt, A-Q-ja volt Silverman A-9-ével szemben, azonban Silverman-nek sora jött le, és Thompson távozni kényszerült.

Joe "Ender555" Ebanks volt a következő kieső.


LAPTCR_FinalTable_0172.jpg

Az ismert online játékosnak tegnap éjjel rossz lapjárása volt, és hatalmas potokat vesztett, ráadásul sokkal rosszabb lapok ellen. Azonban amikor a döntőben tolta középre a zsetonjait, neki voltak rosszabb lapjai. Az egyszínű ász-királyának Max Steinberg ászaival kellett szembenéznie, ami végül Ebanks kiesését hozta.

A következő távozó a floridai Ashton Griffin volt. Ő szintén nagyon agresszív játékot mutatott a döntő asztalnál, és az előtte lévő zsetonkupac folyamatosan nőtt, csökkent, nőtt, csökkent, míg végül egyesült Kwaysser zsetonjaival.

LAPTCR_FinalTable_0164.jpgValdemar a kisvakról szállt be, amivel lényegében all-inre hívta Ashtont, akinek A-8-a előnyben volt Valdemar 8-4-ével szemben. Az asztalra azonban lejött egy négyes, és Ashton kiesett. Ekkor vette kezdetét Valdemar támadása.

A lengyel Pawel Sanojca, aki a PokerStars-ról jutott be, volt a következő kieső. Profi módon játszott kevés zsetonjával – párszor duplázott, azonban mindig visszaesett.


LAPTCR_FinalTable_0178.jpg

Végül egyszínű A-5-e nem tudott javulni Kwaysser osztott hármasai ellen, és Pawel számára véget ért a nap.

Ezzel már csak öt játékos maradt, akik mind belehúztak; pontosan ilyen döntő játékra számíthat az ember öt ilyen tapasztalt online többasztalos versenyjátékostól, akik mind elértek már egyet s mást a pókerben.

A következőnek az egyik legismertebb online játékos – traheho a PokerStarsról – vérzett el, aki végül megfizette a kemény játék árát. Bár a döntő asztalon szárnyalt, mégis bajba került, mikor osztott hármas párjával Max Steinberg ászaiba szaladt.


LAPTCR_FinalTable_0184.jpg

Alec Torelli – ahogy az élő póker világában ismerik – lapjai nem javultak, és így traheho is kiesett.

Őt hamarosan a svéd Alexander Soderlund – egy újabb PokerStars-ról bejutó játékos – követte, aki kevés zsetonjával preflop all-in ment dáma-magas lapokkal – és rossz időzítéssel.


LAPTCR_FinalTable_0188.jpg
Valdemarnál ugyanis A-K volt, és csodák nem mindig történnek.

Mégis csodákkal teli játékot láthattunk, mikor már csak hárman maradtak, és ezekből a legtöbbet a magyar játékos profitálta. Sok néző tippelt Steven Silverman győzelmére, aki félelmetes online játékát hozta San Joséban is.

Különösen ravasz játékot mutatott, mikor már csak hárman voltak, amivel sikerült arra sarkallnia Valdemar Kwayssert, hogy elképesztő módon, preflop blöfföljön egyszínű 10-magas lapjaival.

Ez pedig rendkívül jól jött Silverman-nek, akinél királyok és több zseton volt, mint Valdemarnál. Ez a játék azonban néha rendkívül kegyetlen tud lenni, és a riverrel három pikk volt az asztalon, amivel Valdemarnak flösse lett. A magyar így duplázott, és Silverman zsetonjaiból egy hatalmas részt harapott ki.

Valdemar látszólag el volt ragadtatva a szerencséjétől, azonban egyértelműen zavart volt, mikor a villám rögtön ezután másodszor is becsapott. Ezúttal kettes párral ment all-in, Silverman-nél pedig ötösök voltak – és kevesebb zseton. Ha lejött volna egy kettes a flopban, az nem lett volna olyan, amit még soha, senki nem látott – borzasztó, azonban benne van a pakliban. Azonban az, ha végig kell nézned, ahogy ellenfelednek lejön négy pikk a pikk kettese mellé, és flösse lesz, rendkívül bosszantó módja egy versenyről való kiesésnek.

LAPTCR_FinalTable_0197.jpg

Steven Silverman már ismeri ezt az érzést.

Ketten maradtak – egy heads-up csatára Max Steinberg és Valdemar Kwaysser között -, és a magyar játékosnál volt a zsetonfölény. Körülbelül háromszoros fölényben volt akkor, és a két játékos ismerte egymás heads-up játékát: ritkán néznek flopot, és még ritkábban adnak ingyen lapot a másiknak.

LAPTCR_FinalTable_0207.jpgMax-nek egyszer sikerült dupláznia, mikor király-bubijával a flop előtt ment all-in Valdemar A-10-ével szemben. Mi, nézők azonban gyanakodtunk, amikor mindketten minimálisat emeltek a másikra a 9-8-8 floppon, és kevesen lepődtek meg, amikor végül az összes zsetonjukat betolták.

LAPTCR_FinalTable_0209.jpgMax azért tett így, mert top párja volt J-9-cel. Valdemarnál azonban osztott ászok voltak, és – ahogy mondani szokták – ennyi volt.

Az LAPT egy újabb rendkívüli versenye végződött ragyogó módon. Valdemar garantálta a helyét Uruguay-ba, ennek az új versenysorozatnak az augusztusi döntőjére, és nem hinném, hogy butaság lenne a nyakamat tenni arra, hogy ez csak az első volt egy hosszú, hosszú versenysorozatból, aminek a jövőben Costa Rica ad otthont.

Jó éjszakát!

Még mindig esik, ha bárkit is érdekelne.

A fizetős helyen végzettek teljes listájáért kattints IDE (angol nyelven)!

* * * * *

A PokerStars.tv videóblog csapata mindhárom napon ott volt a versenyteremben, a Costa Rica-i San Joséban. Ők is ugyanolyan feszülten figyelték a döntő asztal játékát, ahogyan mi, és a fontosabb eseményeket rögzítették is – többek között a hatalmas három résztvevős potot, ami Ashton Griffin számára nagy veszteséget okozott, és azt a bizonyos kettes-ötös párbajt is Valdemar és Steven Silverman között (angol nyelven).

Amíg a kilenc döntős egymással küzdött meg, a videóblog csapat készített egy kisvilmet a Team PokerStars Pro tagjával, Daniel Negreanuval, aki öt alapvető tanáccsal lát el mindenkit a döntő asztali játékról (angol nyelven).

A teljes videótudósítás elérhető a PokerStars.tv-n (angol nyelven).

Fotó (c) Joe Giron/IMPDI

May 12, 2008 11:23 AM

LAPT Rio: A kezdet vége

Pár hete két holland fiatalember amszterdami otthonából nyaralni ment Dél-Amerikába. Amikor pár nap múlva visszatérnek Európába, az egyikük $228,000-ral lesz gazdagabb, valamint az első PokerStars.net Latin American Poker Tour bajnokaként lesz híres.

"A szomszédban voltunk, gondoltuk, teszünk egy próbát” – magyarázta az a bizonyos 19 éves, Julien Niujten nevű fiatalember, amikor megosztotta velünk a gondolatmenetét, ami Argentínából a brazíliai Rio de Janeiro-ba irányította, hogy részt vegyen a kontinensen valaha megrendezett legnagyobb pókerversenyen.

Bár a “szomszédságról” alkotott definícióján még dolgoznia kell, Nuijten pókerjátéka már most kiváló. 313 ellenfelét hagyta maga mögött - akik mind $2,500-t fizettek be -, amivel megnyerte ezt a lenyűgöző versenyt. Valószínűleg megérte ez a rövid kerülőút.

Igazság szerint kevesen vitatkoznának azzal, hogy Nuijten megérdemelten győzött. Maria, a brazil PokerStars blogger vette őt észre először pénteken, az Intercontinental Hotel folyosóján, és állítása szerint akkor és ott érezte, hogy éppen egy lehetséges bajnokot látott. Maria szerint összeszedettnek, magabiztosnak, nyugodtnak és eltökéltnek látszott, és már úgy is viselkedett, mint egy győztes.

Valóban, mind végignézhettük 10,000-es kezdő stack-je két napos könyörtelen gyarapodását, ahogy az első nap elején a Team PokerStars Pro tagja, Humberto Brenes összes zsetonját nyerte el, majd óráról-órára növekedett. Tegnap késő éjjel a mezőnyből már csak az utolsó 10 maradt, és Nuijten még közöttük volt. Mellesleg ugyanolyan összeszedettnek, magabiztosnak, nyugodtnak és eltökéltnek látszott.

Amikor osztott ászokat kapott, és legyőzte velük Alex Marques osztott királyait, kialakult a döntő asztal, ahol hatalmas zsetonfölénnyel indulhatott. Ma este 9-re pedig megvolt a győztesünk.

A döntő asztali játék ma kezdődött Rióban, a következő kilenc játékos részvételével:

Julien Nuijten (Hollandia) -- 970,000
Vitaly Kovyazin (USA) – PokerStars-ról bejutott -- 380,000
Alex Brenes (Costa Rica) -- 324,000
Nikolai Senniger (Németország) -- PokerStars-ról bejutott -- 318,000
Juan Carlos Burguillos (Venezuela) -- 297,000
Rafael Pardo (Kolumbia) -- PokerStars-ról bejutott --- 278,000
Eduardo Henriques (Brazília) -- 275,000
Oliver Kugler (Németország) -- PokerStars-ról bejutott -- 176,000
Severin Walser (Svájc) -- PokerStars-ról bejutott -- 175,000

Nyilatkoztak, megosztották életrajzukat, majd felsorakoztak a fotósok előtt, hátuk mögött egy riói tájképpel. Ezt követően már megengedték nekik, hogy pókerezzenek egy keveset.

A játék a kezdéskor elég feszes volt, azonban kevesebb mint 20 perc telt el, mire elvesztettük az első versenyzőt. Severin Walser a csendesebbek között volt a lármás versenyteremben, amit hatalmas és hangos tömeg töltött be három napon át. Azonban valószínűleg Walser volt egyben az a személy is, aki a legtöbbet értette a körülötte zajló párbeszédekből, hiszen legalább öt nyelven beszél folyékonyan, az anyanyelvén kívül.

Ezen kívül az ő pókeres életrajza volt az egyik legragyogóbb, melyben szerepelt a 2007-es WSOP is, ugyanis negyedik lett a seven-card stud versenyen - egy olyan döntő asztalon, ahol Daniel Negreanu, Jeffrey Lissandro és Howard Lederer ellen játszott.
Ő is tudja azonban, hogy a pókerben a lapok beszélnek, és egyszínű ász-bubijával nem tudta legyőzni Rafael Pardo ászait a preflop hívott all-innél. Goodbye, auf Wiedersehen, adios, au revoir, viszontlátásra Severin!

A következő kieső Latin-Amerika egyik erős pókeres részéről érkezett. A venezuelai Juan Carlos Burguillos a kezdéstől tegnap délutánig végigverte a mezőnyt, és átlagos körüli zsetonmennyiséggel érkezett a döntő asztalra. Ma azonban a rossz irányba csúszott, és egy két out-os győzelem szenvedő alanya volt Nikolai Senniger ellen, ami a csődöt jelentette számára.

Hamarosan all-in ment egyszínű dáma-nyolcassal. A Németországból érkezett Oliver Kugler megadta ezt egy ásszal, ami végül ki is tartott. Burguillos kiesett, és a latin-amerikai versenyző kiesésével a versenyterem ricsaja a 11-es szintről a 10-esre csökkent.

Egy újabb latin-amerikai követte Burguillost, bár Rafael Pardo valószínűleg úgy fog visszaemlékezni erre a versenyre, mint élete egyik legjövedelmezőbb $7-os befektetésére. A kolumbiai játékos a PokerStars "steps" selejtező versenyein az első szintről indult, ami mindössze $7.50-jába került. Innen meg sem állt az online döntőig, ahol megszerezte helyét a versenyre, majd előmenetelét folytatta az élő környezetben.

Egészen a döntő asztalig jutott, azonban az első órában neki is vagy borzasztó lapjárása volt, vagy a nagy stack-el rendelkező Julien Nuijten ellen harcolt. Végül Pardo mindenét középre tolta, és megkapta a triplázás lehetőségét is, mivel Nuijten és Vitaly Kovyazin is megadta emelését. Amikor azonban Nuijten licitált a király-magas floppon, Pardo valószínűleg már tudta, hogy nem sok esélye van. Valóban – bár kilences-nyolcasával középső párt alkotott -, Nuijten királya a kolumbiai játékos számára véget vetett a versenynek.

Ahogy korábban azt már említettük, a latin-amerikai játékosok remek szurkolóközönségnek örvendhettek itt Rióban. Az izgatott tömeg a tengerpartról vagy a focistadionokból az Intercontinental Hotelben gyűlt össze, hogy három napon keresztül kiabáljon, szurkoljon és énekeljen. A láthatóan legjobban támogatott játékos a vibráló Eduardo Hernandes volt, aki tegnap ide illő módon a kanárisárga brazil focimezt viselte, és így a verseny legjobb fényképei róla készültek.

Senki nem akarta a kiesését látni, azonban az mégis megtörtént a hatodik helyen, ahol nyolcas-hetesét legyőzte Nuijten ász-ötöse. Természetesen a közönség kitörő örömmel fogadta a flop nyolcasát, azonban a river ásza eldöntötte a párbajt, és kiejtette Hernandes-t. A fotósunk résen volt, hogy megörökítse a szomorú kiesés pillanatát, de ki akarná ezt látni, ha visszanézhetjük Eduardo egy boldogabb pillanatát tegnap?

Nem fogok mentegetőzni az ismétlés miatt, mivel ha egy fényképben kellene összefoglalni a brazíliai verseny hangulatát, ez lenne az:

Az öt versenyben maradt játékosnak elég tekintélyes stack-je volt, azonban egyesek tudták, hogy nagyobb fenyegetéssel néznek szembe, mint mások. Oliver Kugler – a döntő asztalra jutott két német játékos egyike – is ebbe a kategóriába esett, azonban a versenyről úgy távozott, hogy tudta: nem tett semmi rosszat. Kugler – aki négy éve költözött Hamburgból Rióba – osztott dámákat kapott, és fokozatosan egy méretes potot épített fel Vitaly Kovyazin ellen.

A flop és a turn azonban egyaránt fekete és treff-mintájú lapokat hozott Kugler piros dámái mellé, és mire all-in ment, Kovyazin treff ászával már létrehozta a legjobb flösst. Kugler kiesett.

Oliver kiesésével már csak négyen maradtak, akik közül Julien Nuijten és Vitaly Kovyazin előtt nagy zsetonkupacok tornyosultak, amikből egymásnak adtak-vettek. Az asztal másik végén egy Brenes vezetéknevű ember ült csendesen, akinek a nevét aligha lehet a csendes játékkal azonosítani. Azonban bátyja, Humberto figyelő szemei előtt a fiatalabbik Brenes – Alex – szilárdan jutott el a végső négyesig.

Annak ellenére, hogy nem jutott tovább, Brenes legalább fél órára rivaldafényt kapott, mivel csak küzdött és küzdött a fény elhalványulása ellen. A másik kevés zsetonos, Nikolai Senniger elleni hatalmas leosztás (A-Q a 10-10 ellen) Brenes-nek mindössze 7,000 zsetonja maradt, ami még a nagyvak összegét sem érte el. A következő leosztásban természetesen all-in ment egy alul maradt ásszal, azonban a river hetesével sikerült dupláznia.

Ezután Brenes ász-királyt kapott, amivel ismét sikerült dupláznia, majd azt hiszem, még egyszer duplázott, annak ellenére, hogy a főnixmadár szárnyalását néző, a Costa Rica-i versenyzőnek szurkoló közönség összetömörülésétől nem láthattam. Bár erre nem is volt szükségem: a diadalittas üvöltéseket és az elkínzott kiáltásokat még San Joséban is hallani lehetett.

Így is történt: három vagy négy örömkiáltást hallottam, amit egy sikoltás követett. Brenes dáma-hármasa végül nem volt elég, és így leköszönt a versenyporondról, és ezzel két ember maradt, akinek a neve megérdemelte a figyelmet.

Nikolai Senniger minimális hűhóval jutott a végső hármasba, és el lehetett ragadtatva, amikor a hatalmas stack-el rendelkező Julien Nuijten és Vitaly Kovyazin elkezdte egymást támadni. Ezen a ponton Julien úgy tesztelte Vitaly-t, hogy annak az összes zsetonja veszélyben forgott, és egyszer úgy tűnt, hogy az amerikai meg is fogja adni. Végül azonban foldolt és életben maradt, hogy még egy napig harcoljon.

Nikolai tehát kétségtelenül a két vezető játékos figyelmének középpontjában állt, és végül elég balszerencsés módon fejezte be a versenyt a harmadik helyen. A PokerStars-ról bejutott német játékos bubikat kapott, amivel preflop all-in ment. Nem rossz kéz, azonban kétségbeejtő balszerencséjére ellenfele királyokat fordított fel. Az asztal lapjai nem segítettek, és Senniger távozni kényszerült, $86,350-ral gazdagabban.

Ezzel már csak Julien és Vitaly maradt, hogy megharcoljon az első helyért. Egész nap ők voltak a legagresszívabbak, és amikor a döntő asztal előtt mindkét játékossal riportot készítettem, meglehetősen sokáig egymás játékáról beszéltek, mivel tegnap egész nap egymás ellen játszottak. Úgy tűnt, hogy mindketten kiismerték a másikat, zsetonjaik száma pedig közel egyenlő volt. Kemény csatára számíthattunk.

Vitaly – aki Oroszországból származik, azonban a ’90-es években az Egyesült Államokba emigrált – a döntő asztalig jutott a World Series Circuit egyik versenyén 2006-ban, és otthonára lelt az Atlantic City-ben található Foxwoodsban, a keleti parton. Rióba azonban játszva kvalifikálta magát, a PokerStars egyik 10,000 FPP-s szatellitjéről, vagyis lényegében ingyen.

Ezzel ellentétben Julien közvetlenül nevezett úgy, hogy eddig egy nagy pókerversenyről sem tudott felmutatni komolyabb eredményt. Azonban volt már hasonló helyzetben, mikor 15 évesen megnyerte a "Magic: The Gathering" világbajnokságot. A "Magic" játékosok – többek között Dario Minieri és Noah Boeken a Team PokerStars Pro csapatából – a pókerasztalnál gyakran előnyt kovácsolnak az ebben a játékban szerzett tapasztalataikból, és ez érvényesülni látszott Julien esetében is.

A heads-up párbaj a várakozásainknak megfelelő volt, sőt, még annál is jobb. Úgy tűnt, hogy Vitaly taktikája preflop a pozícióból emelés vagy Julien preflop tétjeinek megadása, majd a három lap asztalra történt leosztása utáni döntéshozás volt. Julien látszatra pontosan ugyanígy okoskodott. Mindkét játékos százezreket tolt be, majd úgy checkraise-elt, mintha az élete múlna rajta.
Julien átvette a vezetést, majd Vitaly visszaszerezte, mikor egy két out-os kezet hozott létre a riveren, miután Julien leleplezte blöffét. Így tehát folytatták a gürcölést.

A döntő leosztás tipikus volt: mindkét játékos átlag alatti lapokkal szállt be a potba, majd mindkettejük lapjait segítette a flop, és mindketten csapdába akarták csalni a másikat. A végén Julien csapdája bizonyult mélyebbnek: drillt floppolt a nyolcas-hetesével, miközben Vitaly dáma-ötöse top párt alkotott. A turnön all-in mentek, és Julien lapjai kitartottak. Vége volt.

Mindent összevetve, lenyűgöző három napot tölthettünk el Rióban. Több mint 300-an indultak egy teljesen úgy sorozat első versenyén, ami mindenki reményeit felülmúlta. Ahogy összepakoltunk és eltűntünk a riói éjszakában, egy mondat ismétlődött az összes többinél gyakrabban – az újságírók, a játékosok, az osztók és a rendezők között:

"Találkozunk jövőre! "

Ez még csak a kezdet volt.

* * * * *

Természetesen a video blog csapat is jelen volt, hogy rögzítse a döntő asztal eseményeit. Íme a legfrissebb vizuális mesterművük, melyből még több elérhető a PokerStars.tv oldalán.